Lipka Zoltán

O o o, ózonfertőtlenítés, jó ez nekem?

Ha egy szóval szeretnék rá válaszolni, akkor igen. Manapság, mikor a fertőtlenítőszerek elérhetősége/elérhetetlensége bizonytalan helyzetet és ebből következően az ára is irreális emelkedést prognosztizál, olcsó, működő, gyors megoldásokat célszerű előnyben részesíteni. Annak idején fertőtlenítéstan tanárom mondta:

“Hölgyeim és uraim, a legjobb fertőtlenítő, sterilizáló eljárás az égetés, a probléma pusztán abban áll, hogy az eljárás megsemmisíti a fertőtlenítendő területet, felületet is, ez pedig nem kifejezetten kedvező szempont. Ezért van szükség kémiára és fizikára a fertőtlenítés területén!” 

Azt is tudjuk, hogy egyes eljárások roncsolhatják a környezetüket, felületeket a tartós, folyamatos fertőtlenítési eljárásoknak köszönhetően. Mindezekhez képest kedvező és alkalmazható alternatíva az ózon fertőtlenítő hatása. 

De mi is az ózon és hogyan működik? Gyorstalpaló, egyszerűsített fogalmazásban, de nem bagatellizálva a pro és kontra érveket.

Ózon O3: három oxigén molekulából álló instabil molekula. Az ózon szúrós, mondhatnám jellegzetes szagú mérgező gáz, az egyik legerősebb oxidáló és fertőtlenítő anyag, ami a vízben, felületen lévő mikroorganizmusoktól függően 600-3000-szer hatékonyabb fertőtlenítő hatású, mint a klór. Ha kapcsolatba kerül bármiféle mikroorganizmussal, mint például baktériumokkal, vírusokkal, penésszel, gombával, szagot okozó elemekkel, vagy oldott oxidálható ásványi anyagokkal, akkor egyszerűen megsemmisíti azt, vagy csapadék formájában oxidálja és ezáltal kiszűrhetővé teszi. Az ózonnal szemben a mikroorganizmusok nem tudnak immunitást kialakítani, ellentétben egyéb fertőtlenítőszerek esetén előforduló ellenálló képességekkel.

Konkrétan, hogyan is fejti ki hatását?

A mikroorganizmusok, pl. Vírusok, alapvetően fehérjékből és lipidekből épülnek fel. Különösen igaz ez a burkaikra és mint ez logikus, ezen keresztül tudunk támadást indítani a kórokozók ellen. Az alkotó lipidek egy része telítetlen zsírsavakat tartalmaz, melyek oxigén jelenlétében károsodnak. Ezért lehetséges, hogy szabad levegőn nem örökéletű egy vírus sem. Az ózon (ne felejtsük el 3 oxigén atom alkotta molekula) hatására szinte robbanásszerű oxidáció zajlik le az említett alkotóelemekben, így inaktiválódik, pillanatok alatt hatástalanná válik a kórokozó!

Biztonságos az emberre nézve?

Igen. De. Az a bizonyos de, itt azt jelenti, hogy be kell tartani a kötelező védő előírásokat, alkalmazni a védőeszközöket, betartani a szükséges időkorlátokat!

Az emberi szervezet is tartalmazza az ózonra reagáló lipideket, fehérjéket, ez különösen igaz a tüdő léghólyagocskáira, melyek belégzés esetén elsőként károsodhatnak. Tehát, csak hozzáértéssel, szakértő módon, lehetőség szerint szakemberrel célszerű a fertőtlenítés végrehajtatása!

És a növények?

Igen, sajnos ők sem tolerálják, de mivel általában ezek könnyen mozdíthatóak, pusztán el kell távolítani a fertőtlenítendő helyiségből a növényeket.

FONTOS! BÍZZA SZAKEMBERRE A FERTŐTLENÍTÉST, ÉS MINDIG TARTSA BE AZ ELŐÍRT MUNKA- ÉS EGÉSZSÉGVÉDELMI ELŐÍRÁSOKAT!

Amennyiben érdeklődik a lehetőség iránt, szeretné ha helyiségeit, gépjárművét ózonnal fertőtlenítenék, ne habozzék, keressen minket, segítünk.

Infekont Tanácsadói Betéti Társaság
Weboldal: infekont.hu
E-mail: infekont@infekont.hu
Tel.: +36203144230